Végre kellemes az idő, lassan már a télikabátot is el lehet hagyni. Igaz még nem próbálkoztam vele, mert például este még hideg van tavasziasan szaladgálni, de a nap nagy részében úgy 4 óráig kellemes, már-már nyárias az idő. Süt a nap, amit imádok. Végre nem kell aggódni a hóesés miatt, és a hideg miatt. Ugye minden nap egy tyúklépéssel világosabb lesz, és amikor reggel 6-kor kel az ember már világos van. Nekem ez már alapból öröm. Nem tudom ti hogy vagytok ezzel, de máris jobb lesz a kedvem tőle. Csicseregnek a madarak, érzik a jó idő közeledtét. Láttam már egy pár rügyező fát is (egy-kettőt) de sajnos a többi még szinte csupasz.

Ahogy a dal is mondaná: “Süt a nap nehogy szomorú légy…” 🙂

Már úgy viszonylag visszaszoktam a főiskolához, kellett egy bő hónap, mire azt mondtam, hogy igen, újra suli, újra tanulás, újra szorgalmi időszak. Elkényelmesedtem a vizsgaidőszak alatt. Valahogy jobban megszerettem azt, mint ezt a szorgalmit.

Túl vagyok az első zárthelyi dolgozatom megírásán, ami matematikából történt…Én és a matek sosem voltunk jó barátságban, és ezek után sem leszünk úgy érzem. Ez nem az én világom. Annyira vészes nem volt, mint amire számítottam. Hogy is szokták mondani? Á tudom: “A remény hal meg utoljára”. És én most nagyon reménykedek, hogy jól oldottam e meg azokat a feladatokat.
Kilátásban egyenlőre nincs több dolgozat, őszintén szólva nem is vágyom rá.

A minap láttam feljönni a holdat az égre, és nagyon tetszett, amit láttam. Szinte megbabonázott és egyszerre megnyugtatott! 🙂 Megpróbáltam a kollégium ablakából lefényképezni, amennyire csak lehet, de sajnos nem lett valami jó minőségű. Azért összevágtam, és megosztom veletek.